arzenkft_header arzenkft_header2014_2 arzenkft_header2014_3

Rovarirtás Budapesten és vidéken

A különféle rovarok közegészségügyi (járványügyi), élelmiszeripari, valamint mezőgazdasági szempontból rengeteg probléma forrásai, tömeges elszaporodásuk esetén komoly veszélyt jelentenek. Emiatt van szükség a rendszeres rovarirtás elvégzésére. 

A rovarirtás feladata a már kialakult rovarfertőzöttség felszámolása, valamint az esetleges további rovarfertőzöttség kialakulásának megelőzése, megakadályozása a megfelelő időszakokban történő kezelésekkel. Ezáltal biztosítható a folyamatos rovarmentesítés.

Ha a rovarok már megtelepedtek és elszaporodtak, a rovarirtás nélkülözhetetlen a felszámolásukhoz, a kártevők elpusztításával az akut veszély csökkenthető, megszüntethető. Ahol a kártevők egyszer már megjelentek és elszaporodtak, ott kedvező életfeltételeket találtak, így az elvégzett rovarirtás után is lehetőségük van újbóli megtelepedésükre. Az kártevő - és rovarirtás tehát csakis akkor lehet eredményes, ha rendszeresen ismétlődik és azzal egyidejűleg gondot kell fordítani a megelőzésre is. A védekezés rendszeres, évről évre ismétlődő feladat, amely csak körültekintő, szervezett formában végrehajtva hatékony. A védekezés és rovarirtás szempontjából fontos a kártevők, rovarok mielőbbi felismerése!

 

Rovarirtás lódarazsak esetén

A rovarirtás alá eső rovarfajok közül a lódarazsak irtása mindig szakember feladata! Tudjon meg többet a darázsirtás részleteiről!

 

A rovarirtás házilagos módszerei

Tűzzel: Elsősorban darázsirtásnál alkalmazták, nem jelentett száz százalékos megoldást, csak szabadtéren használható. 
Vízzel: Többnyire darázsirtás és hangyairtás során alkalmazható módszer, illetve egyéb központi fészekkel vagy bollyal rendelkező fajoknál. Ez a megoldás sem teljes hatókörű, és csak szabadtéri helyeken működik.
Vegyszerekkel: Mérgező/savas vegyszerrel történő permetezés vagy mérgező csalétekkel (por) történő szórás a fertőzött helyeken. A hatása az alkalmazott vegyszerek típusától és a rovarfajtól függően nem mindig azonnali, és nem mindig teljes körű. 

 

A rovarirtás professzionális módszerei

A professzionális rovarirtás módszerei többfélék, alkalmazásuk mindig a konkrét helyzettől függ. A professzionális rovarirtás elvégzéséhez használt eszközök és vegyszerek specifikusan e célra lettek kifejlesztve, ezért hatékonyságuk garantált:

- Permetezés
- Porozás
- ULV eljárás
- Hideg ködképzés
- Gélezés

A rovarirtás ideje

A rovarirtás elvégzésének ideje meglévő fertőzöttségnél azonnali, hiszen ott mielőbbi közbelépésre van szükség, a rovarok fajtájától függetlenül. 
A megelőzés-szintű, rendszeres rovarirtás elvégzésének ideje viszont az adott rovar fajtájától függően, valamint a vonatkozó jogszabályok függvényében kerül meghatározásra (bizonyos rovarok irtását az ÁNTSZ által megszabott időközönként kell végezni bizonyos intézményekben). Az időszakonként történő rovarirtást általában a rovarok szaporodási periódusának üteme határozza meg elsődlegesen, valamint a rovarirtásra kijelölt épületek jellege és funkciója.
Egy tízemeletes panelházban pl. a szemétledobóknál gyakrabban célszerű rovarirtást végezni megelőző jelleggel, mint a magánlakásokban. Egy munkásszállón gyakoribb kontroll szükséges a rovarirtás idejének meghatározására, stb.

A rovarirtásra vonatkozó jogszabályok


1997. évi CLIV. törvény 73. § (1) bekezdés szerint:
„A betegségeket terjesztő vagy egészségügyi szempontból káros, külön jogszabályban meghatározott rovarok és rágcsálók irtásáról a terület, épület tulajdonosának, illetve kezelőjének rendszeresen gondoskodnia kell. A terület, illetve épület használói az irtást tűrni kötelesek.”

Rovarirtás hatóságilag - csótányirtás

Az ÁNTSZ által rovarirtásra, pontosabban évente kétszeri csótányirtásra kötelezettek az alábbi intézmények: 
- egészségügyi intézmények
- gyermekvédelmi és oktatási intézmények
- élelmiszerek és italok előállítására, kezelésére, tárolására, szállítására és forgalmazására szolgáló intézmények
- piacok és vásárcsarnokok
- vendéglátó-ipari egységek
- tömegszállások.
 

Rovarirtás szakszerűen Budapesten és környékén, illetve vidéken

A rovarok közegészségügyi, mezőgazdasági és élelmiszer ipari kártételükre való tekintettel, szakvállalatunk felvállalja a rovarok elleni hathatós védelmet. A professzionális rovarirtás révén, a megfelelő előkészítéssel és a felhasználásra kerülő vegyszerek hatástartósságának figyelembevételével, akár 6-8 hétig rovarmentes állapot biztosítható. A felszaporodott, már kialakult rovarfertőzöttség teljes egészében megszüntethető.
Munkavégzésünk során csak a „Johan Béla” Országos Epidermiológiai Központ Dezinszekciós és Deratizációs osztálya által kiadott „Tájékoztató az engedélyezett irtószerekről és az egészségügyi kártevők elleni védekezés szakmai irányelveiről” című szakkönyvben engedélyezett irtószereket használjuk fel a rovarirtáshoz.
 

Erősségünk

- gyorsaság: ügyeleti rendszert tartunk fenn, akár aznap tudunk reagálni a problémákra
- kiszállási költség: nincs
- helyben vagyunk
- mérsékelt árakkal dolgozunk
- jó minőségű szereket alkalmazunk, a rovarirtás hatékonysága garantált
- szakmai tapasztalat: a rovarirtást mindig az adott helyzettől függően, a legoptimálisabb módszerrel végezzük

 

Rovarirtás - Budapest és vidék   Légy - rovarirtás után

 

 

 

kullancsirtas   Hangyairtás - rovarirtás

 

 

 

Csótányirtás, rovarirtás Budapesten   Rovarirtás csalétek segítségével

Elérhetőség

ARZÉN Kereskedelmi és Szolgáltató KFT.

Rovarirtás, rágcsálóirtás Budapesten és vidéken professzionálisan, tapasztalt szakemberekkel. Keressen minket fertőtlenítés, darázsirtás, féregirtás kapcsán is bizalommal!

2800 Tatabánya, Teleki László u. 5. Pf: 370.
Telefon: +36 34 312 581

1203 Budapest, XX. ker. Erdõ utca 44.
Telefon: + 36 1 285 9065

Mobil: +36 30 937 5500

Bejelentkezés

Online felhasználók

Jelenleg 2 vendég és 0 felhasználó van vonalban.